Davidson állt az élre a zárónap Jerezben
2006.09.18. 10:19
A Honda Racing tesztversenyzője, Anthony Davidson végzett az élen a tesztek zárónapján Jerezben, ahol a korábbi napokhoz hasonlóan szintén három csapat hat versenyzővel készült a soron következő megmérettetésekre.
A Honda számára kecsegtetően végződött az eheti tesztprogram a spanyolországi Jerezben, ahol pénteken Davidson diktálta a tempót. A japánok azonban sokkal inkább az új motor megbízhatóságával, mintsem a sebességével voltak megelégedve.
Davidson mögött a Honda második számú tesztelője, James Rossiter végzett, aki minden eddiginél keményebb tesztprogram alá vetette a Honda új V8-as egységét, melyet a tervek szerint a Japán Nagydíjon már élesben is bevet a brackley-i bázisú csapat.
A Honda duója összesen majdnem 300 kört teljesített, és problémának jele sem mutatkozott. Ez nagy öröm a Honda számára, hiszen Monzában vissza kellett hátrálniuk, mert az új egység mindkét pénteki szabadedzésen elfüstölt Davidson autójában. A két tesztpilóta egyébként a motorprogram mellett a Michelin gumikon dolgozott.
A Red Bull Racing holland versenyzője, Robert Doornbos a harmadik helyen végzett, mindössze hat századdal lemaradva Rossiter mögött. A Klien távozásával tesztpilótából versenyzővé avanzsált Doornbos már alig várja, hogy Kínában élesben is bemutatkozhasson a királykategóriában.
A Renault színeiben pályára gördülő Giancarlo Fisichella miatt két alkalommal is meg kellett állítani a tréninget, majd a napot a negyedik helyen zárta. Az olasz versenyző már a reggeli tréningen egy technikai probléma miatt megállt a pályán, melyet a szerelők gyorsan orvosoltak, majd tesztprogramja végét egy újabb meghibásodás jelentette.
Eközben jövőbeli csapattársa, Heikki Kovalainen ismét visszaült a volán mögé, miután a tegnapi napot gyengélkedése miatt kihagyta. A finn pilóta azonban még mindig nem volt száz százalékos, így csak az ötödik helyen végzett.
Az utolsó pozícióban a Red Bull Racing színeiben második tesztnapját töltő Michael Ammermüller végzett, aki hat tizeddel bizonyult lassabbnak, mint Kovalainen. A német újonc egy alkalommal a kavicságyat is meglátogatta, ám autójának nem lett baja, így gond nélkül folytatni tudta a körözést.
Teszteredmények - Jerez - Péntek: Poz. Pilóta Csapat Idő Kör
1. Davidson Honda (M) 1:16.675 161 2. Rossiter Honda (M) 1:17.008 107 3. Doornbos Red Bull-Ferrari (M) 1:17.057 120 4. Fisichella Renault (M) 1:17.059 169 5. Kovalainen Renault (M) 1:17.182 114 6. Ammermuller Red Bull-Ferrari (M) 1:17.744 101
Az eredmények nem hivatalosak
|